Múlt kedden egy eddig ismeretlen hitben járó közösség imádságos alkalmára látogattam el, mivel meghívást kaptam oda. Bár először jártam ott, az ottaniak barátságosan fogadtak. A megteremtődött hangulat belőlem előhozott tisztázatlan kérdéseket, egészen személyes problémákat: megkötözöttségben és ürességben láttam magam akkor és szabadításért imádkoztam.
Ezen a héten már bátrabban mentem az alkalomra. A délutáni óra előtt már gondolkodtam azon, mi is legyen az imatémám, de furcsamód semmi különös nem jutott eszembe akkor. Furcsa érzés volt számomra gondolkodni, és mégsem találni valamit, amiért imádkozzam.
Már egészen odatelt az idő, hogy mennem kellett az alkalomra, amikor még mindig nem jutott eszembe semmi különös.
A helyszínre érkezve újra a múltheti családias hangulatot fedeztem fel. Azt hiszem, ez is hozzájárult ahhoz, hogy az imák rendjén megnyilatkoztam.
Eleinte pillanatnyi áldásokért adtam hálát, de később már eszembe jutott sok más áldás is, amiben folyamatosan részesülök és olyan magától értetődőnek veszek: követhető példák, támogató szülők, testvérek, barátok, szociális támogatóm, s az is, hogy ihletet kapok az íráshoz.
Eszembe jutottak az egészen személyes problémák, amikről az emberek előtt nem szívesen szól az ember és egész napom befolyásolja: a szobaközösségen belüli problémák mellett az egyedüllétem is. Mindkét problémát Isten elé vittem és lába elé helyeztem. Cselekedjen belátása szerint.... :) Az én emberi döntéseim nem jók, de ő sosem téved.
Eszembe jutott az is, hogy az alázat terén is van fejlődni valóm. Ennek szükségességét mostanában egyre többször érzem. Ma este jutottam el a felismerésre, hogy Isten szent nevének szolgálatát csak alázattal végezhetem.
Ezek közben eszembe jutottak azok az emberek, akikért nagyon rég óta imádkoztam. Őróluk is megemlékeztem imámban.
Isten meghallgatott és átformál engem. A folyamat MOST MÁR elkezdődött. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése