Mit gondolok magamról?

Semmit.
Ugyanolyan ember vagyok, mint te. 

Fiatalként sok bizonytalanságot és kérdéseket követően vágytam egy barátra, egy fogódzóra, egy biztos pontra a földi életemben. Vágytam az egyensúlyra ebben az egyensúlyát vesztett világban, a kivezető útra ebben az útvesztőkkel teli életben. Lázadtam az igazságtalanságok miatt, a bizalmatlanság miatt, amit az emberek közt tapasztaltam. De mindezek mellett bensőmben gyermeki hittel hinni akartam abban, hogy van megoldás. Vágytam és bíztam csendben, aztán láttam és éreztem, Azt, Aki mindig is ott volt a szívemben. 

Amit Ő hozott, felülmúlt minden korábbi elképzelést. Egyszercsak hallottam és láttam, amint megszólalt, valóságos lett, beleszólt az életembe, a dolgaimba, s általa és Benne kitárult egy teljesen új horizont, ahol Ő, az Isten barátjának mondott, segítő jobbot nyújtott, helyemre állított nem csak itt e földön, de egy mennyei hazában is, s azóta elmondhatom, hazaértem, otthon vagyok, s most már nem vágyok földi csalóka igazságokra, hanem napról-napra megismerhetem egy-egy újabb szeletét az igaz igazságnak. 

Mit kér cserébe Az, Aki mindent nekem adott? Arra hívott, hogy amit Ő adott, ne tartsam meg magamnak, hanem mondjam el másoknak is. Arra hívott, hogy Őt hirdessem ne csak szívvel, de szájjal, tettekkel, valóságosan.