Még vizsgaidőszak idején történt, hogy a közeli üzletbe ugrottam le, hogy gyorsan vásároljak némi szükséges ezt-azt és folytassam a hegy alatt abrakolást a másnapi vizsgára. Éppen visszafelé jöttem volna már, amikor megállított egy magyarul beszélő hajléktalan ember, mert emlékezett rám amikor nekik hirdettem az Igét egyik alkalommal. Mesélni kezdett az életéről, a lelkészekkel kapcsolatos tapasztalatairól, életéről, betegségéről, szóval sok mindenről. Éreztem, hogy kimeríthetetlenül tud mesélni, ugyanakkor azt is, hogy fontos számára, hogy valakinek meséljen, ezért is - bár siettem dolgomra, igyekeztem nyugodtan hallgatni őt, nem szakítottam félbe mesélés közben. Eltelhetett úgy 25-30 perc is így, amikor egyszercsak megkérdezte, velem mi van. Röviden meséltem arról, hogy éreztem magam akkor, s ismét ő mesélt magáról. Még tartott ez úgy 5 percig, aztán mondta, hogy most már nem akar fenntartani engem, mert biztos van dolgom még, úgyhogy elég hamar elköszönt. Amikor távolodtam volna tőle, akkor szólt utánam:
"Menj előre és soha ne nézz hátra, mert hasraesel!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése