" Ama nemes harcot megharcoltam..."

2Tim 4,7-8:

Ama nemes harczot megharczoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: 

Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, a kik vágyva várják az ő megjelenését.

A ma reggeli áhítat témája a kitartás. A kitartás, bármilyen feladatba is kezdjünk bele, az a tényező, ami nélkül nem jutnánk el az utolsó pillanatig, s ha nem volna utolsó pillanat, nem készülnénk el a feladattal.

Milyen szavakat társítanátok a kitartáshoz?

(Lehetséges válaszok: Erő, bölcsesség, türelem, alázat, hit, remény, győzelem.)

Igyekszem minél kevesebb időt tölteni számítógép előtt, interneten szörfölgetve, csak ha nagyon kell, akkor használok laptopot. Amikor ezt az áhítatot próbáltam összeállítani, beugrott egy gondolat, amit egy oldalon olvastam egyszer, ezért gyorsan meg is kerestem. Keresés közben a Google egy Vicces idézetek oldalra irányított. Megkerestem az idézetet és elolvastam: „Nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam.”

Azt hiszem, ti is tudjátok, hogy tartja a mondás: minden viccnek fele valóság. Itt úgy gondolom, ha az idézetet megvizsgáljuk közelebbről a szívünkkel, csakhamar rájövünk, ennek a fele nem vicc, hanem az is inkább valóság, azaz teljes mértékben igaza van annak, aki ezt a kijelentést tette.

Nem is annyira vicces idézet. Kitekerem a szavakat kicsit, hátha érthetőbb leszek: Nem érdekelt, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam.

„Minden lehetséges annak, aki hisz.”, mondja az Ige. Ha azzal a hittel közeledünk a feladat megoldásához, hogy igenis Isten képessé tett arra, hogy elvégezzük az előttünk álló feladatot, s ha bízunk abban az ígéretben, hogy ő megsegít, akkor számunkra is megszűnik a létezni a lehetetlen, ezért már nem tudjuk, nem érdekel, hogy „lehetetlen”, hanem megcsináljuk. Enélkül a kitartás nélkül, enélkül a szilárd meggyőződés nélkül, amint már az elején mondtam, nem érnénk célhoz, mi több, el sem érnénk a versenyig.

Isten figyeli a mi kitartásunkat, és ha figyelmesek vagyunk, észrevehetjük jelzéseit, amint az a következő történetből is kiderül:

Történet:

Egyik reggel a szokásos kocogásom közben egy liba csatlakozott hozzám. Meg is lepődtem, hogyan kóborolhat ott egy liba. Már igen rövid szakasz volt hátra, mikor elkezdett rám gágogni és sziszegni. Az utolsó pár méteren már kergetett. Máskor mindig lassan vonszoltam magam a kocogás végére, ez alkalommal viszont sprinttel fejeztem be.
Még ma is mosolygok, amikor eszembe jut, ahogy a liba próbált engem megfélemlíteni. Hagyhattam volna, hogy ez a rikoltozó szárnyas eltérítsen az útirányomtól. Ehelyett azonban úgy döntöttem, hogy továbbfutok, egészen a célig. Ebben az esetben éppen ez a rikoltozó liba adta meg nekem azt a kis lökést, amire szükség volt, hogy elérjem a célom.
Isten is felhasználja életünkben a kihívásokat, hogy elérjük vele célunkat. Tanár vagyok, és volt egyszer egy nagy kihívást jelentő tanítványom. Amikor az iskolaév befejeződött, egy cédulát csúsztatott az asztalomra: "Köszönöm, hogy nem adta fel". Isten ezzel erősítette meg bennem a tanítás iránti vágyat, és képessé tett, hogy problémás fiatalokat taníthassak. Minden akadály segíthet előrejutnunk a lelki életünkben.

Amit Pál apostol így mond: „Ama nemes harcot megharcoltam”, az sem pusztán egy eredmény, hanem kitartásának, hitének, bizodalmának eredménye. Kitartott és mindvégig hűséges maradt ahhoz, amit célként tűzött ki.

Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, a kik vágyva várják az ő megjelenését.

Pál apostol, futása után nem maradt jutalom, fizetség nélkül. Eltétetett neki az Igazság koronája. A kitartás elnyeri méltó gyümölcsét.

Isten, az Igaz Bíró,  a mi kitartó munkánkat is szeretné „ama napon” megkoronázni.

Imádkozzunk, hogy mutassa meg azt a célt életünkben, amihez hittel, belé vetett bizalommal, reménységgel és Tőle nyert kitartással közeledhetünk, kitartásunkért cserébe pedig hadd adhassa nekünk az igazság koronáját.

Ne féljünk, mert a félelem a gonosz lélektől van. A bizalom, a remény, a hit, az van Istentől. Isten lelke a szeretet, a bizalom, a hit, a kibontakozás, a győzelem lelke.

"Akit az ÚR szeret...

...annak álmában is ad eleget." (Zsolt 127,2)

Már nagyon rég vágyakoztam arra, megtudjam, mit is jelent életemre nézve az alázat. Nem voltam tisztában azzal, miként tudnám életemben gyakorolni. A Biblián keresztül nem éreztem személyre szólóan semmit, ami ebben a kérdésben eligazított volna, éppen ezért nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy ilyen fontos kérdésben, ami életemet érinti, magamra vagyok utalva. Kértem Istent, mutassa meg az alázatos élet útját. Ez volt az előzménye annak, amit a következő sorokban fogok leírni:

Néhány nappal ezelőtt felötlött bennem az a gondolat, hogy van egy plusz párnám a szekrényemben, amit nem használtam tél óta. Úgy éreztem szükségét, hogy a jelenleg használt kisebb párna mellé tegyem, s úgy aludjak. Nem volt tudatos döntés, nem is értettem a lényegét. Nem értettem, miért kell nekem egy plusz párna az ágyamba. Tegnapig nem volt világos ez a gesztus, de a párna továbbra is ott volt. Tegnap este az esti csendesség alkalmával, ahogy a párnákat figyeltem-  jutott eszembe az, amikor egyik Karácsony este plusz teríték jelent meg az ünnepi asztalon. Akkor azt döntöttük el a családdal, vendégül látjuk Krisztust is a vacsorára. A felelevenített emlék magyarázatot adott a jelenlegi helyzetre is: vendégül kell látnom Krisztust.
Ilyen érzések közepette folytattam az esti csendességet, most már eldöntve, hogy bennebb megyek a falhoz közel a kisebb párnára, az ágy nagyobb részét pedig szabadon kell hagynom a Vendégnek!

Ma vizsga és ebéd után úgy döntöttem, pihenek, alszom egyet. Másfél órát pihentem nagyjából. Amikor az ébresztőórám csengésére ébredtem, azonnal le szerettem volna ülni és lejegyezni azt az érzést, ami bennem volt. Mivel azonban egyéb dolgom volt, igyekeztem nem elfelejteni a látott álmot.

Az utolsó képek, amire emlékszem, ezek:

Egy hegyen mentem felfelé és elégedetlenkedtem, mert nem tudtam merre kell mennem. Ahogy az utat kerestem felfelé, egy fehér gyolcsba öltözött, magas de nagyjából átlátszó emberalakot láttam magam előtt lebegve haladni felfelé. Egy jóságos, szeretettel teli hangot hallottam, amint ezt mondja:
"Én előtted megyek. Ne félj!"

Hiszem, URam, hogy előttem jársz, mert Te vagy az ÚT, az IGAZSÁG és az ÉLET.

" Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége: kitől remegjek?" (Zsolt 27,1)

Ámen.

Este közös csendesség után elmeséltem ezeket egyik testvéremnek. Azt ajánlotta, nézzem meg, mik lesznek azok az Igék, amelyekkel találkozom a napokban.

Az Igék jegyzéke:

* Kedd: Jakab 5,8: Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg szíveteket, mert az ÚR eljövetele közel van.

Istenünk vár....

Szemüvegként használva Istent, mindenhol csak vele találkozhat az ember. Ezzel magam is így vagyok egy ideje. Nem mindig vagyok így, de néha igen. Egy lelkiekkel telített eseménnyel mindenképpen. Ha megtapasztalok valamit, ami lélekkel kapcsolatos, azonnal Isten jut eszembe róla. Így történt ezzel a képpel kapcsolatban is. Emelkedett hangulatban ültem és néztem magam elé egy fárasztó de unalmas nap után. Ültem és néztem csak magam elé, mint egy robot. Aztán, .... megtörtént a csoda. 

Megláttam ezt a képet és eszembe jutott a küldetésem. Én a nagymama helyére Istent gondoltam, aki harcol az emberekért, aki szurkol nekik, s aki arra gondol, mennyire hiányoznak neki az övéi, akiket teljes odaadással szeret. (Jn 3,16)

Ebben pedig a missziót ott látom, hogy nekünk kell lámpásoknak lennünk, akik elvezetjük az embereket Istenhez, mert ő nagyon várja már az övéit!!!! 

Istenem, add meg nekem, hogy lámpásod legyek, hogy teljes szívvel énekelhessem azt az őszinte gyerekdalt: Kicsiny kis fényemmel / Világítani fogok.

A gyerekdal is kifejti. Ne csak lámpásod legyek, Uram, hanem legyek az, aki világít is. Világít, azzal a Fénnyel, amivel te jöttél közénk, ami elvezet az örök életre. Ámen.

Tedd jobbá? - " Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem."

"Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem."(Jn 3,30)

Kedves Olvasóim,

Bizonyára bennetek is megfogalmazódott már az a kérdés, amire most ezzel a bejegyzéssel próbálok választ adni: Miért az a címe a blognak, ami? Miért Tedd jobbá!? Bizony, eltelt egy kis idő, amíg sikerült magamnak is megválaszolni ezt a kérdést. Tulajdonképpen életcélom volt jobbátenni a világot, addig, amíg rá nem ismertem arra, hogy mit is jelent ez az egész. Megváltani, megváltoztatni a világot? Isten annyira szerette ezt a bűnökben megfeneklett világot, hogy elküldte Fiát, Jézus Krisztust, hogy testet öltsön az ige. Krisztus óta Nagypéntektől megváltott világban élünk. Krisztus fizette az emberiség összes bűneinek árát szent vérének kiontása révén. Az Ószövetségben olvashatunk különböző vétekért, bűnökért való áldozatbemutatásokról, de tudhatjuk, Isten ezekben az áldozatokban nem gyönyörködött. Isten tehát elküldte Fiát a világ megváltására. Egyedül az Ő áldozata volt az, amire Isten azt mondhatta: Nem számítom be többé vétküket.
Ezt a gondolatbeli kitérőt azért is tettem, hogy érthetővé váljon nem csak magam számára, hanem mindannyiótok előtt is, a világot megváltották.

Isten teremtett világa tökéletességről árulkodik. A tökéletest hogyan tegyem tehát jobbá? Ha jobbá nem is, de érezhetővé és elérhetővé tehetem az emberek előtt. Azzal, ha beszélek arról, hogy ez így van rendjén, azzal, ha aszerint élek, amit beszélek, vidáman, mert tökéletes világban élek, amit Isten adott nekem élettérül, azért, hogy ott és akkor, amikor azt a földet taposom és annak gyümölcsét fogyasztom, lássam a tökéletességet... de ne csak lássam, hirdessem is!

" Legközelebb, amikor olyan naplementét látsz, amitől eláll a lélegzeted, vagy olyan virágot pillantasz meg, amitől eláll a szavad, csak maradj úgy. Ne mondj semmit. Hallgasd, amint az Úr a füledbe súgja: „Tetszik? Csak érted alkottam! " 

(Max Lucado)

Mi a valós feladatom tehát földi életemmel? Lehetne ez: Magam köré gyűjtök ezreket és hirdetem, hogy együtt jobbá tehetjük a világot! Plakátolhatnék, hogy együtt képesek leszünk...

Ezt tehetném. Tehetném, de nem teszem. Nem teszem, mert ez ellenemond annak, ami van a világban. Isten tévedhetetlensége ellen szólnának reformer gondolataim. Ma kaptam a felismerést, hogy nem ez a feladatom. A feladatom az, hogy megtanuljam annak a módját, hogy úgy éljek, úgy gondolkodjam, úgy beszéljek Isten teremtett világáról, mint ami tökéletesen van megteremtve, tehát egyszersmind rányitva az emberek szemét arra, hogy tökéletes világban élünk.

 Ha így teszem, Isten lehet a középpontban és róla szólhat életem.

"Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem" - mondja János. János céljában most ismerjük fel önmagunkat is. Nem én vagyok a Messiás, a felkent, a Megváltó, hanem jöttem, hogy tanúbizonyságot tegyek róla. Nem én változtatom meg a helyzetet, hanem én csak rávilágítok arra, hogy Krisztus előbb cselekedett a világ felől.

 Észrevetted te is? Az eredmény még a nézőpontváltás után is maradt a régi: A világ jobbá lesz.

 Hirdesd te is Testvérem Isten csodálatos voltát egész földi valóddal, oly módon, hogy rajtad keresztül látszódjék Isten csodálatos volta, ily módon alávetve magunkat a jánosi tervnek: "Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem." Ámen.