A Harcosok klubja az egyik legjobb film szerintem, elmondhatatlanul sokat tanultam belőle. Tudom, ha láttad, talán már húzod is a szádat, hogy nem éppen keresztényi és tudod mit, talán igazad is van. Férfiak félholtra verik egymást, gyilkolnak, felégetnek és kapcsolatokat tesznek tönkre. Nem könnyen emészthető film. Van egy jó pár ilyen, de én mégis több keresztény tartalmat látok ezekben, mint a nagy hepi-kriscsön Jézus-szeret-ezért-minden-oké filmekben. Ja, a gagyi keresztény filmdráma meg egyenesen a halálom, amikor jön ez a minden mennyeire boldog volt, de Isten nélkül. Tragédia történt, minden elveszett. A főhős megtért és aztán még ennél is nagyobb lett a boldogság, de már Istennel. Az élet nem ilyen, mert az élet nem mese. Arról már nem is beszélve, hogy a Biblia nem állítja, hogy ha Istennel jársz, akkor minden szuperjó lesz, sőt, épphogy azon affektál gyakran, hogy miért van az, hogy aki istenhívő az szenved, miközben az, aki istentelen, él, mint Marci hevesen. A képlet azért nem ilyen egyszerű.
Szóval Harcosok klubja. Úgy nőttem fel, hogy semmim nem volt, vagy legalábbis másokhoz képest semmim. Nagyon ráfeküdtem, hogy legyen mit felmutatnom. Összekapcsoltam magamban azt, hogy az vagyok, amim van, amit elértem. Az eredményeim és a tárgyaim által éreztem magam valaminek. Én a jeles vagyok a leckekönyvemben. Ez önbizalmat adott. De ennek van egy másik oldala is: én a pótvizsgázó vagyok, a bukott diák, aki egyedül kapott elégtelent etika házi dolgozatra. A jó tanuló vagyok. Az osztályelső vagyok. Filozófus-alkat vagyok. Kreatív vagyok. Az átlagom vagyok. Egy jól feltuningolt korrigált kreditindex vagyok. A diplomám vagy annak hiánya vagyok. A nyelvvizsgám vagyok. Ha csak egy fél van belőle, akkor csak félember vagyok? Blogger vagyok. A lájkok száma vagyok, amit a bejegyzéseimre kapok. Annyit érek, ahányan lájkoltak. Egy facebook-profil vagyok. A könyveim vagyok. Lelkész vagyok. Ha szégyellem, hogy lelkész vagyok, önmegtagadó vagyok? Jó tollforgató vagyok. Gondolkodó vagyok. Ezek által határoztam meg magamat. Ha ezek nem lennének, mi lennék nélkülük? A harcosok klubjában nagyon erősen megvan mindennek a tagadása: nem a pénztárcám vagyok. Nem a munkám vagyok. Nem a számlámon lévő pénzösszeg vagyok. Nem a családom vagyok. Nem a leckekönyvemben szereplő átlag vagyok. Nem a diplomám vagyok. Nem a nyelvvizsgám vagyok. Nem a hivatásom vagyok. Nem a tevékenység vagyok, amit végzek. Tagadás. Szerintem ez a bibliai értelemben vett önmegtagadás. Amivel azonosítom magam, attól nem vagyok szabad. Úgy leszek önmagam, ha leválasztok magamról mindent, amiről azt hiszem, nélküle nem is lennék.
Évkezdő csendesnapon gimnazistáknak a gazdag ifjú történetéről beszéltem. Miután kiderül, hogy ez a fiatalember minden parancsolatot megtartott, Jézus azt mondja neki: oszd szét mindenedet, amid csak van, és kövess engem, akkor örök életed lesz. A Biblia azt mondja, hogy elszomorodott és otthagyta Jézust ez a fickó. Rájöttem, hogy ez az ember a pénze, a vagyona alapján határozta meg magát. Ha mindenem szétosztanám, mi lennék én? Megszűnnék én én lenni. Ennek a történetnek a kapcsán rájöttem, hogy mennyi mindennel azonosítom magam. Pedig, amiről le tudok mondani, csak attól vagyok szabad. Amit elvehetnek tőlem, az nem lehetek én, mert ha elveszik, mi maradnék?
Egy hideg decemberi napon ezt a blogot egyszer kitöröltem, mert akkor úgy tűnt, nem csinálhatom tovább. Kicsit olyan volt az egész, mint Ábrahám története, azzal a különbséggel, hogy nekem senki nem jelent meg, hogy azt mondja, nem kell kitörölnöd. Kitöröltem. Emlékszem, ott ültem a számítógépem előtt és úgy sírtam, ahogyan utoljára talán gyerekként tettem. Elgyászoltam a blogomat, ami nekem akkor szinte mindennél fontosabb volt. Meghalt. Vége. Tényleg úgy éreztem, hogy önazonosságomtól fosztottak meg akkor. Két hét telt el így, aztán úgy döntöttem, nem érdekel, újraindítom. De az az új blog már egészen más volt. Látszólag semmi nem változott, de én már nem voltam ugyanaz. Nem azonosítottam többé magamat a blogommal. Életem egy fontos része, de nem csak ez vagyok. Nem a blogom vagyok. Nem lehetek a blogom, mert bármikor elvehetik tőlem, vagy ráunhatnak, és mi leszek utána? A srác, akinek régen volt egy blogja?
Nem akarom, hogy a körülményeim, a képességeim, a lehetőségeim vagy az engem körülvevő személyek, vagy a szakmám, a képesítésem, vagy a kompetenciáim birtokoljanak engem. Szabad vagyok, nem kell, hogy olyan dolgokkal azonosítsam magam, ami holnap lehet, hogy már nem is lesz.
Forrás: Újragondoló blog
