Isten azt nézi, ami a szívben van.

Te, ember! Nem értenéd meg, ami bennem van. Van füled és lehet nyitott a szíved, de most nem vagy itt mellettem. Egyedül vagyok, mint a hüvelykujjam.
Van szíved, de nem bízhatom benned. Nem bízom benned, mert ember vagy. Meg egyébként is, mit értenél meg abból, amit én sem tudok kimondani vagy megfogalmazni? Gondjaimra gyógyírt nálad, ki magad is Orvosra szorulsz, nem keresek.

Mesterem! Orvosom! Elhívtál, barátodnak mondtál, megvallottalak, próbálok másoknak is beszélni Rólad, az örömömről, hogy milyen szép is az életem, amióta azt Veled élhetem.

Nagyon kérlek, mutasd meg, hogyan legyek veled kapcsolatban! Olyan nagy itt a zaj bennem és a világban!

Túl sok a gondom és ezt így nem akarom folytatni. Túlzottan lemaradtam, s úgy érzem magam, mint ki lekéste saját élete vonatát, mert mások felszállását, utazását intézte. Ilyen egy balek!

"Mert ki-ki a maga terhét hordozza." (Gal 6,5)

"Mert ki-ki a maga terhét hordozza." (Gal 6,5)
"Olykor nagy kísértést jelent látni szeretteinket, amint keresztjüket hordozzák, s nekünk mégis meg kell tanulnunk a leckét: az az ő keresztjük s nem vehetjük át tőlük, mert a mi vállunkat elfoglalja már egy, s az övéket - akár kisebb, akár nagyobb - Isten nem miránk, rájuk méretezte.(...) Ilyenkor szükségképpen újraértelmeződik a velük való kapcsolat és az, mit jelent - mit kell jelentsen - a felebaráti szeretet." (T.J.)